Május 25-én és 26-án rendezték meg a régió egyik legnagyobb zöld szakmai eseményét, a kétnapos GreenTech Zöld Energia és Fenntarthatóság Szakkiállítás és Konferenciát a ZalaZONE Zalaegerszegi Járműipari Tesztpályán.
Idén április 18. és május 2. között tartotta hagyományos elektronikai hulladékgyűjtési akcióját a Flextronics International Kft., melyben partnere ezúttal is a Zala-Müllex Kft. volt.
2012 és 2023 tavasza között oszlopos tagja volt cégünk mindennapjainak Kotsy Gyula, aki a bő tizenegy év nagyrészében a műszaki vezetői feladatokat látta el. Korábbi kollégánkkal néhány héttel a nyugdíjba vonulása alkalmából szervezett összejövetelt követően beszélgettünk. Az interjú során felidéztük a kezdeteket, a cégünk életében bekövetkezett változásokat, munkájának kedvenc részeit, de szóba kerültek a kollégáktól kapott búcsúajándékok is.
Az évről évre megrendezésre kerülő Fenntarthatósági Témahét keretében a múlt héten két környezetvédelmi előadást is tartottunk a Szentgotthárdi Arany János Általános Iskolában.
2016 óta minden évben megrendezik a Fenntarthatósági Témahetet, melynek fő témái idén a biodiverzitás, a fenntartható értékek, az energia és a hulladékok. Ennek keretében a héten a Zalaegerszegi Eötvös József Általános Iskola három hetedikes osztálya látogatott el cégünk Alkotmány utcai hulladékkezelő telephelyére.
Április 22-én ünnepeltük a Föld napját, melynek alkalmából - már-már hagyományosnak mondhatóan - Egyházasrádócon tartott környezetvédelmi előadást cégünk környezetvédelmi vezetője, Déri Ágnes.
Április 22-én ünnepeltük a Föld napját, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet a Föld természeti környezetének megóvására. A Zala-Müllex Kft. az elmúlt évek nagy sikerét követően idén is pályázatot ír ki diákok számára a Föld napja alkalmából.
Március eleje óta cégünk központi telephelyének portáján (Zalaegerszeg, Gasparich Márk utca 26.) egy automata defibrillátor készülék áll rendelkezésre, melynek segítségével bárki életet menthet.
Több hónapon keresztül zajló gépkezelői képzéseken vettek részt cégünk munkatársai. A SZÁM-PONT Kft.-vel együttműködésben szervezett, részben a GINOP-6.1.9-18-2018-00001 projekt keretében, pályázati forrásból megvalósult képzések zalaegerszegi központi telephelyünkön és harasztifalui regionális hulladékkezelő központunkban zajlottak. Az elméleti és gyakorlati, vizsgával záruló tanfolyamokon 38 kollégánk vett részt.