Befejeződött a lomtalanítás Zalaegerszegen

Közzétette: Zala-Müllex
Készült: 18 május 2016

Véget ért a Zalaegerszeg MJV Önkormányzata, a Zalai Közszolgáltató Nonprofit Kft. és a Zala-Müllex Kft. által meghirdetett tavaszi nagytakarítási akció. A lomtalanítás az idei évben március 17-től május 13-ig tartott, mely során 1396 bejelentés érkezett és összesen 6147 m3 hulladékot szállítottak el a Zala-Müllex Kft. és Zalai Közszolgáltató Nonprofit Kft. munkatársai.

Ezúton is szeretnénk megköszönni minden kedves résztvevőnek az akció zavartalan lebonyolításában való közreműködést, azt, hogy segítették munkánkat és ezzel hozzájárultak városunk tisztaságához, környezetének védelméhez!

Bár a családi házas övezetben élők számára véget ért a nagytakarítási akció, a társasházaknál, tömbházaknál továbbra is elszállítjuk a feleslegessé vált használati tárgyakat. Ez esetben a közös képviselővel egyeztetett időpontban, évente egy alkalommal, konténeres elszállítással történik a lomtalanítás.

Továbbá tájékoztatjuk Önöket, hogy amennyiben nem tudtak részt venni a lomtalanításban, vagy az év többi részében is keletkezik plusz hulladék háztartásukban, hulladékudvaraink egész évben igénybe vehetők. Építési és lomhulladék (pl. bútor, szék, asztal, fotel, ágy) 1 m3-ig, zöldhulladék 5 m3-ig, rongy hulladék 1 m3-ig, elektronikai hulladék 80 kg-ig, veszélyes hulladék 20 kg-ig, autógumi 10 db-ig adható le térítésmentesen, míg a papír, műanyag csomagolási hulladék, öblösüveg, fém korlátlan mennyiségben elhelyezhető a város területén található két hulladékudvarban.